HTML

Így Jártunk Blog

Mi így jártunk, most itt vagyunk. Te hogy jártál? Oszd meg velünk az ellenkező nemmel kapcsolatos tapasztalataidat, vagy épp kérj tanácsot, mi segítünk. Vagy így, vagy úgy! Vagy csak jót nevetünk, de nem csak rajtad, magunkon is.
Levelet ide várunk: igyjartunkblog@gmail.com

Mi IJnk, ki vagy a blogoszférában, jegyeztessék meg a te URLed, jöjjön el a te autoposztered, legyen meg a te elsőzésed, mint a gépen, úgy a telón is! Mindennapi pináját add meg Dövannak ma, és bocsásd meg Jokkának az MNKzást, miképpen a kislánynak is megbocsátják a "transzformációkat"! És ne vígy minket a kényelmi állandóba, de szabadíts meg minket a Coelhótól! Mert tiéd az oldalsáv, a tartalom és a sávszél mindörökké. Úgy legyen.

Friss topikok

Instant Coelho



Az ÍJ szépsége bölcs haraggal támad.

Így Járós Extrák

Szűrés engedélyezése

A történet főszereplője 25 éves lány,
Nevét fedje el jótékony homály.
Kérdésével bizarr témát feszeget,
Párja nélkül hogy csináljon gyereket?

Nemrég sikerült az internetet beköttetnünk. A szerelmemmel már harmadik éve vagyunk együtt. Eddig nem volt semmi probléma a kapcsolatunkkal. Minden ment simán, fél szavakból is megértettük egymást.
Ha valami nem tetszett neki vagy nekem, ezt nem vetettük a másik szemére, másnapra úgyis elmúlt, és ismét csicseregtek a madarak. Viszont én már egyre jobban akarok gyereket. Már 25 éves is elmúltam!
Az én anyám ennyi évesen már a 3. gyermekét hozta a világra. De úgy érzem, mióta ezt megszellőztettem neki, egyre inkább fél tőlem.
Ezt onnan vettem észre, hogy azóta egyre kevesebbet szexelünk. Pedig azt nagyon szereti velem!

Ő 28 éves, s 9 hónapja költöztünk össze egy albérletbe. Ő addig anyukájánál élt. Ő nevezi így. Szülei elváltak. Úgyhogy nagy gondban vagyok.
A minap láttam egy pasast, aki hasonlóan nézett ki mint a szerelmem. Észrevettem, hogy tetszem neki. Arra gondoltam, hogy gyereket vállalok ettől a másiktól.
Most, hogy a kedvesem többet dolgozik az albérlet miatt, ezt meg is tudnánk tenni.

A leendőbelimnek, mert én tervezem, hogy összeházasodunk, majd azt mondom, hogy biztosan kiszakadt a gumi. Ha meglátja majd a gyönyörűszép kis mütyüröst, biztosan azonnal imádni fogja.
Anyám szerint ezt nem fogja elhinni, mert látni fogja, hogy nem úgy van. Ő azt mondja, térjünk át a megszakított közösülésre, mert így jobban érezzük egymást, s mondjam azt, hogy későn vette ki.
Anyám szerint minden férfi eszét veszti, ha szerelmes. Hát nem tudom. Megbeszélni nem akarom vele. A mi kapcsolatunk nem erről, hanem a megértésről szól.

Mondtam a legjobb barátjának is a problémámat, aki saját bevallása szerint, azóta beszélt is vele, de azóta sincs változás.
Aztán gondoltam arra is, hogy egy részegen átszeretkezett mámorító éjszakának is lehet szerelemgyermek a gyümölcse, de az én édesem nem szokott berúgni. Szokott ő inni alkalmanként, de sohasem részegre.
Meg hallottam, hogy vannak partidrogok, de úgy tudom, hogy akkor meg nem áll fel a férfi farka.

Szóval nem tudom mit tegyek, de jó volt így leírni a gondolataimat, mert már egyre jobban érzem mit kell tennem.

A bejegyzés trackback címe:

https://igyjartunk.blog.hu/api/trackback/id/tr804571953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Niobe 2012.06.09. 14:00:20

@B(O_O)tlegg: Jaja, jó ide bekukkantani ;)
@_Ω_: Köszi, főzőcskézés közben meghallgatom ;)

_Ω_ 2012.06.09. 14:05:49

@nem az vagyok aki...: Estig még jégeső is jöhet a 35 fokban, úgyhogy csak óvatosan ott az ablakban! :)

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 14:08:23

@_Ω_: Azt hiszem, kell keressek egy másikat, ami kandalló mellett kötöget. :)

_Ω_ 2012.06.09. 14:12:36

@nem az vagyok aki...: Jó ez, nem kell lecserélni. Egyébként tudsz kötni? Kandallótól eltekintve... :)

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 14:14:51

@_Ω_: Valamikor tudtam, rengeteget kötöttem, pulóvereket is, még mindig van olyanom, amit én kötöttem. Nem tudom, hogy még menne-e, olyan rég próbáltam.

_Ω_ 2012.06.09. 14:22:31

@nem az vagyok aki...: Derék. Biztos most is menne, de már nem éri meg anyagilag. Amennyire tudom elég drága lett a gyapjúfonal.

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 14:23:44

@_Ω_: Nem tudom, mennyire éri meg anyagilag, régen nem néztem a fonalárakat. Egyébként meg belekötni az élő fába is bele tudok.

_Ω_ 2012.06.09. 14:30:54

@nem az vagyok aki...: Nagymamám panaszkodott rá korábban, a kedvenc pulóveremet is ő kötötte. Ma már régi, de megbecsült darab (a pulcsi, de nagymamám is :) ).
Az élő fába csak azért tudsz belekötni, mert a fiókban megvannak még a kötőtűid. :) Vigyázz is rájuk, hasznos képességgel vérteznek fel! :)

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 14:35:49

@_Ω_: Szúrós vagyok :D
Egyébként nincsenek meg, tüskéim vannak, szép nagyok.

_Ω_ 2012.06.09. 14:37:37

@nem az vagyok aki...: Ez esetben találtam neked egy új avatárt:
th07.deviantart.net/fs37/300W/i/2008/287/9/0/Cactus_Monster_by_MrOzer.jpg
Csinos a virág ami a hajába van tűzve, ugye? :)

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 14:40:17

@_Ω_: :DDDDD
Köszi, lementettem. Szerintem még használni fogom.
Engem nem a virág fogott meg, hanem úgy egyben az egész.

_Ω_ 2012.06.09. 14:42:12

@nem az vagyok aki...: Jó-jó... Baj, hogy a szépet láttam meg benne? :DDD

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 14:46:44

@_Ω_: A kaktusz virága!!!! :D
A film és a darab jó, a virág meg hihetetlenül szép. Szerintem a kaktusznak van az egyik legszebb virága.

_Ω_ 2012.06.09. 15:00:30

@nem az vagyok aki...: Kaktusszal csak óvatosan, elég változatos, melyiknek milyen a virága, de tényleg vannak nagyon szépek köztük.
A darabot biztos nem, a filmet pedig valószínűleg nem láttam, legalábbis rákerestem és nem rémlik. A nálam idősebb amerikai filmek közül elég keveset láttam, jobban jellemzőek a régi magyar filmek, vagy ha amerikai, akkor némafilmek.
Viszont itt milyen fiatal volt még Goldie Hawn... :)

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 15:04:29

@_Ω_: Igen, ő is volt fiatal :)
Nálam idősebb.... Ha-ha. Szerintem az nem olyan nehéz.

_Ω_ 2012.06.09. 15:13:00

@nem az vagyok aki...: Ha-ha. :P Tényleg nem, de azért annyira fiatal sem vagyok már.

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 15:27:20

@_Ω_: Minden relatív. Egy csecsemőhöz képest biztos.

_Ω_ 2012.06.09. 15:34:41

@nem az vagyok aki...: Ezzel rendesen feladtad a leckét, tanárnő. :)
Szerintem váltsunk témát...

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 15:35:48

@_Ω_: Oké, dobj be valamit :)
Még egyszer letanárnőzöl, akkor megkereslek, és átmegyek Zsuba :)

_Ω_ 2012.06.09. 15:48:53

@nem az vagyok aki...: Mivel a kis piros ásót alapvetően én adtam a kezébe, ha átmész Zsuba, nem lesz igazi félnivalóm tőled. :) Viszont tiszteletben tartom a kívánságod.

Időjárás, kötés/kötözködés már volt, könyvről úgy másfél hét múlva foglak kérdezni, A kaktusz virága kilőtte a filmeket is. Milyen sorozatokat nézel mostanában?

Közben bedobok némi zenét is:
www.youtube.com/watch?v=MP2lupwyMuI
Immediate Music - Lucius Dei

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 15:55:22

@_Ω_: A dr Csont-ot szoktam nézni, meg a Helyszínelőket. Ritkán ülök le a tv elé. A Csontnak nagyon tetszik a humora.

_Ω_ 2012.06.09. 16:02:40

@nem az vagyok aki...: Bones humora? Inkább épp a hiánya és az ebből kialakuló helyzetkomikum. :) Annyiféle helyszínelők fut(ott) már párhuzamosan, inkább meg sem próbálom követni őket.
Én is ritkán nézek tévét, a sorozatokat is máshogyan szoktam nézni. Ma sort kerítettem az új Continuum sorozat második részére, ez az amit még a múlt héten ajánlottam Mütyürnek. Akkor ígéretesnek tűnt, most azt mondom, ez a második rész sem lett rossz. Kanadai sorozat egyébként.

_Ω_ 2012.06.09. 16:03:35

@nem az vagyok aki...: Szerintem a képről vágd le a fekete keretet és úgy rakd be avatárnak...

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 16:12:26

@_Ω_: Szerintem ügyes voltam :)
Nem igazán tud rávenni most semmilyen film, sorozat, hogy leüljek elé és megnézzem. Olvasni előbb leülök. Még egy hét, és meg fogom nézni ezt is, amit most mondtál. Kezdek kíváncsi lenni rá.

_Ω_ 2012.06.09. 16:17:13

@nem az vagyok aki...: Valóban ügyes voltál. :) Én egy 250x250-es négyzetet vágtam ki belőle, így garantálható, hogy a kis képen is látszódjon a virág. Nehéz megmondani, hogy virág nélkül, vagy virággal jobb a figura; a tiéden viszont kinagyítva látszik az egész, az enyémen a négyzetes vágás miatt értelemszerűen nem.

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 16:22:13

@_Ω_: Az enyémen morcosabbnak tűnik :D
Sikerült most összezavarnod, mire leesett, hogy mit is kell látnom, és miért van annyi kaktusz... :)

_Ω_ 2012.06.09. 16:24:22

@nem az vagyok aki...: Ez morcosabban jobban reprezentál téged? :DDD
(Közben visszaraktam a saját avatárom, tudom, mennyire zavaró tud lenni amikor klónozok valakit :P )

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 16:39:30

@_Ω_: Jobban is áll neked ez. :)
Most éppen nem, tök jó zenéket hallgatok, nektek köszönhetően. Közben a munka is jobban megy, bár most egy időre ideragadtam a gép elé.

_Ω_ 2012.06.09. 16:43:29

@nem az vagyok aki...: Köszönöm! :) A tiéd pedig tiszteletet parancsoló, még Zsuvá sem kell válnod. :)
No igen... Már gondolkodtam, ideje lenne elszakadni a géptől egy kicsit... :) Le is lépek egy időre, majd este még leszek. Szia!

Nutshell 2012.06.09. 17:54:10

Ez csak egy vicc, ugye?

Nutshell 2012.06.09. 17:56:18

@nem az vagyok aki...: jah h erről még vélemények is vannak?? :)

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 17:58:48

@Nutshell: Vélemények mindenről. Bár elég egyformák. :)

Nutshell 2012.06.09. 18:00:52

@nem az vagyok aki...: Tuti valaki meg akart tréfálni minket ezzel a gyöngyszemmel. Ilyen hülye ember nincs :)

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 18:05:37

@Nutshell: Az a baj, hogy én személyesen is találkoztam ilyennel. :(
Így el tudom hinni. Akár azt, hogy igaz, akár azt, hogy kamu.

Nutshell 2012.06.09. 18:51:33

@nem az vagyok aki...: Aki csalással lett terhes? Vagy aki ennyire buta, mint a posztoló? :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.06.09. 20:55:08

Ez tuti kamu! Ilyen hülye nincs. Ha mégis, könyörgöm valaki bassza tarkón egy csákánnyal!

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 21:07:31

@_Ω_: A mondanivaló melyik részét lájkoltad?

_Ω_ 2012.06.09. 21:13:37

@nem az vagyok aki...: Az utolsó mondatot. Kendőzetlenül Picicsibés. :)

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 21:18:50

@_Ω_: Igen, arra mondatra biglájk jár, és tömören összefoglal mindent. :)

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 21:35:06

@Nutshell: Mondjuk mindkettőre láttam elég sok példát, azért az is igaz, hogy ő halmozottan hátrányos :)

_Ω_ 2012.06.09. 21:59:16

@nem az vagyok aki...: "Amennyiben meztelenül vesz részt a közúti közlekedésben és magát más előtt szeméremsértő módon mutogatja, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, feltéve ha ezt nemi vágyának kielégítése céljából teszi."
-Olyan melegem volt... Hmm... Milyen jól áll magán az egyenruha... Öööö... Elnézést, mit is mondott, hány évig terjedő? A hőségtől hülyeségeket beszélek!!! Szó sincs nemi vágyról!!!
:)

_Ω_ 2012.06.09. 22:08:13

@nem az vagyok aki...:
"A fociért rajongani a tiszta, férfias harcért való rajongás, mert tök egyszerű sport, mégis mindig van benne dráma."
Már egy ideje lejöttem a fáról és lándzsát sem rázok; ennél bonyolultabb vagyok. És különleges sem vagyok, tehát van még más is aki ilyen.

"És természetesen kihagyhatatlan a kilencven perces sörözés, plusz az előtte és utána lévő piálás, ami persze a rituálé része."
Nagyon ritkán iszom alkoholt, sört pláne nem. Azt már bebizonyították, hogy fizikai képtelenség annyit inni, amitől látványosan elkezdenének pusztulni az agysejtek, ugyanis attól a mennyiségtől a többi szerv előbb állna le, de akkor se. Így sajnos ezt a részt nem tudom megérteni, ugyanis sosem esett jól a gondolat, hogy csak így a lovak közé dobjam a gyeplőt. Szerintem ezzel sem vagyok egyedül.

"Miért szeretik a nők a futballt?
Mert ilyenkor marad idejük magukra is! El lehet menni a csajokkal bulizni, lehet csapni beszélgetős, fagyizós estéket, vagy lehet nyugodtan, csendben olvasni, csetelni és órákig böngészni netet anélkül, hogy ezt bárki is felróná."
Miért, ezt máskor nem lehet? Nem tervezek senkit odaszögelni a díványhoz, vagy kikötni a konyhába, így felteszem más sem.

Konklúzió: a meccsnézésnek és a szexuális életnek így általánosítva nem sok köze van egymáshoz.

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 22:11:17

@_Ω_: "feltéve ha ezt nemi vágyának kielégítése céljából teszi"
Ezt a mondatot nem értem. Ha én naturista vagyok, és úgy van kedvem vezetni, akkor nincs bünti?

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 22:14:59

@_Ω_: Az a baj, hogy nem jól gondolkodsz. Nagyon szépen, logikusan levezették :D

_Ω_ 2012.06.09. 22:20:41

@nem az vagyok aki...: Ezek szerint nincs. :)
Gyorsan megnéztem itt, és tényleg úgy tűnik, kissé hiányos a szabályozás:
net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc.cgi?docid=97800004.TV
Csak a §208 foglalkozik ilyesmivel, egy naturistát pl. nem lehetne így büntetni (bár pár tanút biztosan elő kéne citálnia, akik bíróság előtt kijelentik, hogy tényleg naturista turista az illető).

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 22:22:42

@_Ω_: Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogyan lehet igazolni azt, hogy nemi vágy vagy nem nemi vágy. Pasiknál még hagyján, de nőknél....

_Ω_ 2012.06.09. 22:22:43

@nem az vagyok aki...: Igaz, kihagytam még 3 bekezdésre való bizonyítást és rögtön a konklúzióra ugrottam. Feleslegesnek gondoltam a további bizonygatást. :)

_Ω_ 2012.06.09. 22:23:13

@nem az vagyok aki...: Biztos úr! Az a klíma miatt volt! :D

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 22:31:31

@_Ω_: Láttuk, nő is lehet a rend őre :D
Ilyenkor bízni kell benne, hogy férfi is ül abban az autóban :)

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 22:37:52

@_Ω_: A klíma egyébként nekem betesz, olyan allergiás vagyok, hogy na...

_Ω_ 2012.06.09. 23:03:32

@nem az vagyok aki...: Így nehéz lesz erre hivatkozni. :) Inkább ne vezess meztelenül autót! :)

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.09. 23:11:52

@_Ω_: Akkor a holnap esti program törölve :)
Ki kell találnom helyette valami mást.

_Ω_ 2012.06.09. 23:35:32

@nem az vagyok aki...: Pár tipp: könyv, blog, alvás.

A harmadiknak nálam épp el is jött az ideje, úgyhogy:
Jó éjt, szép álmokat! :)

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2012.06.10. 00:46:50

"Kérdésével bizarr témát feszeget" és hol a bizarr téma? gyerekválllás az az? jah, magyarországon AZ! :D

"Szóval nem tudom mit tegyek, de jó volt így leírni a gondolataimat, mert már egyre jobban érzem mit kell tennem."

ha az öngyilkosságot fontolgatod akkor +1 tőlem ..

VVVVAKÁCIȷÓÓÓÓÓ!!!!!! 2012.06.10. 10:01:20

Ezel phontosz az aplo betusz leszt isz mindig elolvaszniiiiiiii ;)))))))

neos.hu/a-polom/?ref=nf

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.10. 10:17:23

@CABACCAG • OCINTESZEG • ELZEKISZEG: Szegény Jokkára jól ráöntöttél mindent, most megint nem jön egy darabig :)

VVVVAKÁCIȷÓÓÓÓÓ!!!!!! 2012.06.10. 10:19:49

@nem az vagyok aki...: Mijelt az utolszo kepecke bisztosz kedvele valo leeecc :)))

VVVVAKÁCIȷÓÓÓÓÓ!!!!!! 2012.06.10. 10:29:45

@nem az vagyok aki...: Hac celintem eleg dulva vkit lebocolkanyozniiiiii....ha nekem kuldene vki ien kepet en bisztosz nem vennem jo neveeeen!!! Pelce nem vennem fel mel tudom magamlol h nem vadok bocolkany...de jedd onbizalomhijanyoszabb cajnak elegge jel lehetne lontani jedd iennel a napjaaat!!!!

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.10. 10:36:55

@CABACCAG • OCINTESZEG • ELZEKISZEG: Hú, megizzasztasz, mire nem csak elolvasom, de meg is értem, mit írsz. :D
Szerintem leboszorkányozni valakit nem durva. Sőt, van olyan szitu, amikor még hízelgő is. :)

VVVVAKÁCIȷÓÓÓÓÓ!!!!!! 2012.06.10. 16:50:42

*Immmmmadduk* a Szvec culkoloooookaaaaaaaaat!!!!!!!! :DDDDD

iqlight.hu/?p=3249395

VVVVAKÁCIȷÓÓÓÓÓ!!!!!! 2012.06.10. 20:13:58

Hajla Cebasztijaaaaaaaaan!!!!!! Go Vettel GOOOOOOOO!!!!!!! :DDDDD

_Ω_ 2012.06.10. 20:22:02

@CABACCAG • OCINTESZEG • ELZEKISZEG: Guruló cirkusz van? :)
Már egy ideje nem nézem. Ezek szerint mostanában ennek a Vettel srácnak kell szurkolni? :)

VVVVAKÁCIȷÓÓÓÓÓ!!!!!! 2012.06.10. 20:27:31

@_Ω_: Hat az elmult ket evben o lett a vilagbajnok...naon teheccegeeeeeeesz!!!! :DDDD Meg kiszlany cemmel nezve assze jelhanyagolando h naon helyesziiiiiiiiisz......a fel szuli obele cejelmesz....esz azel cak a fele melt a maszik fele fiju ;))))))))

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.10. 21:25:22

@_Ω_: Én még akkor néztem, amikor még Sennáért voltam oda. :)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.06.10. 22:38:59

@nem az vagyok aki...:
ugye-ugye?
naaaagyon szívesen nyálcsorgatnék ott :) - de ezt csak egyedül lehet, vagy hasonlóan hülyével, mint én, mert ilyesmire nagyon el tudok bambulni és hát eme formámban nem vagyok valami épületes társaság

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.10. 22:51:54

@Zsit (nyau és rémizé): Nagyon jók az autók. Sokkal változatosabb, mint a Forma1.

_Ω_ 2012.06.10. 22:57:41

@nem az vagyok aki...: Ahogy nézem, kellemes kis időutazás. :)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.06.10. 22:59:06

@nem az vagyok aki...:
itten vannak fotók kevésbé változatos autókról, de azért ezek is naaagyon szépek!
indafoto.hu/zsit

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.06.10. 23:12:46

@nem az vagyok aki...:
rendben, de csak ha fehér alapon fekete pettyes kabátot öltesz a szűk, piros ruha fölé és így szállsz be :)

Szintet lépett (ex) Naiva. 2012.06.10. 23:19:06

@Zsit (nyau és rémizé): Hát, ha szűk piros ruhában be tudok szállni, akkor egye fene, még fényképezhetsz is :D

_Ω_ 2012.06.10. 23:22:50

Hölgyeim, további szép estét! Eltettem magam holnapra. :)

Joe69 2012.06.11. 12:52:21

A sztori persze kamu, de amúgy zseniális. Posztoló jelentkezhet nálam, szívesen gyártok neki egy kakukkfiókát, én is szép vagyok, meg okos is...:))