„Közben rádöbbentem arra, hogy a kamaszkorom nem múlt el nyomtalanul. … akkor egy kapcsolat nálam 1 hónapnál tovább nem tartott. … Ez most is így működött …” – netes társkeresésnél könnyen előfordulhat, hogy a másik nem illik hozzánk. Ez egy hónap után általában kiderül, de sokszor már az első randik alkalmával is. Mi van akkor, ha mégis csak hosszabb idő után sikerül erre rájönni, de addigra már nem tudjuk olyan könnyen elengedni?
Sziasztok. Nem tanácsot szeretnék kérni, csak megosztani egy történetet. Valószínű vascső díjas, de vállalom.
Egy tönkrement házasság után , eléggé a padlón, darabokban, bár már látszik az alagút végén a fény. Szóval ilyen állapotban voltam, amikor elkezdtem a neten párt keresni. Hogy miért a neten? Jó kérdés. Eléggé nehéz máshol igazán ismerkedni. Bár eléggé bajban voltam, amikor valaki kapásból arra kérdezett rá, hogy milyen kapcsolatot keresek. Kerestem…
Találtam sokféle pasit, ilyet is, olyat is. Na, nem lett mindegyik kipróbálva.
Közben rádöbbentem arra, hogy a kamaszkorom nem múlt el nyomtalanul. Olyan tekintetben gondolom, hogy akkor egy kapcsolat nálam 1 hónapnál tovább nem tartott. Az első, akivel egy hónapnál tovább voltam együtt, elvett feleségül.
Ez most is így működött, találtam mindig olyan dolgot, ami miatt ez az egy hónap egy olyan határkő lett.
Találkoztam valakivel, akivel 5 hónapig együtt voltunk, az életem egy hihetetlenül nehéz időszakát asszisztálta végig, de aztán lelépett. Nem volt egyszerű kiheverni.
Az egyik társkeresőn egyszer küldött egy férfi egy pókot, amit épp el tudtam olvasni, mert volt egy extra napom. Válaszoltam neki, elkezdtünk beszélgetni, majd ezt facebookon folytattuk.
Ez így ment pár napig, amikor feladtam a magas labdát, és éjjel 1 órakor elautózott hozzám.
Egy hihetetlenül aranyos pasi volt, jó volt vele minden tekintetben.
Csak…
Itt kezdődik a csak. Elmeséltem neki, hogy előtte volt egy kapcsolatom, ami a vége fele akkor működött, ha én kerestem a pasit, egyébként napokig nem beszéltünk volna. Ő nagyon figyelmes volt, keresett, jött, itt nem volt hiba. De egyszer volt egy olyan mondata, hogy nem gondolja, hogy ő most valakibe igazán szerelmes tudna lenni, egy csúnya válás vége felé tartott. Nem volt ezzel gond, csak valami megrepedt bennem, aminek az lett a vége, hogy szakítottam.
Szerintem most jön a vascső… Egy hét után rájöttem, hogy még mindig nagyon sokat gondolok rá, hiányzik. Megkerestem, kibékültünk. Egy hét után rájöttem, hogy mégse fog működni a dolog, volt több minden, ami hiányzott belőle, amire nekem szükségem lett volna, úgyhogy megint szakítottam. Ekkor már azt mondta, nem gond, majd egy-két hét után rákérdez, hogy meggondoltam-e. Mondtam neki, hogy most nem fogom meggondolni magam, én így is gondoltam.
Aztán amikor kimondták a válását, megkeresett, és ekkor közölte velem, hogy ő engem szeret, ezért nem keres mást, bár lenne más. Ekkor beszéltünk utoljára…
Azóta megtalált valaki (szintén neten), akivel jóval túl vagyunk már az egy hónapon. :)
Kedves Kommentelők! A mai posztnál a szerző kiléte és történetkori életkora titokban marad. Ettől még pusztán a játék kedvéért lehet tippelni, jó szórakozást! Ha ő nyerne, felismerhető lesz a pezsgőről. :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Hurri Kán 2013.02.12. 11:05:30
Namely 2013.02.12. 11:05:43
_Ω_ 2013.02.12. 11:06:48
Hurri Kán 2013.02.12. 11:07:42
Niobe 2013.02.12. 11:08:14
mütyür 2013.02.12. 11:09:12
mütyür 2013.02.12. 11:09:57
Niobe 2013.02.12. 11:11:28
Hurri Kán 2013.02.12. 11:12:07
Miiiii? Berúgtál? :DDD
mütyür 2013.02.12. 11:12:09
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 11:12:41
mütyür 2013.02.12. 11:13:12
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 11:13:34
De akkor miért nem normálisan szavazol?
cyd 2013.02.12. 11:14:15
Niobe 2013.02.12. 11:14:54
Hurri Kán 2013.02.12. 11:14:55
Ezt most végképp én sem értem :D
Raya666 (törölt) 2013.02.12. 11:16:35
mütyür 2013.02.12. 11:18:27
plantingC4 2013.02.12. 11:18:56
Niobe 2013.02.12. 11:19:36
cyd 2013.02.12. 11:21:58
mütyür 2013.02.12. 11:23:53
Niobe 2013.02.12. 11:25:21
Kytia 2013.02.12. 11:31:47
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 11:37:04
plantingC4 2013.02.12. 11:37:46
Akkor ezt most miért ? akkor sima posztot is írhatott volna...
Nem pont ez a játék egyik lényeges izéje most ?
Vagy csak úgy bele a levegőbe?
Megy az is.
1 pont, Arrius, 22
1 pont, Niobe, 22
1 pont, Caddy, 22
és így tovább mehet az összes nicknév....
mütyür 2013.02.12. 11:38:25
Kytia 2013.02.12. 11:39:52
Logikus.:D
BíRÁLAT : 2 pont (hiányoltam a mélylélektant), Nava, 35 év
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 11:39:56
Ezen nem érdemes vacakolni.
Én azért rendesen szavaztam, mert azért ez akkor is jó móka, ha nem kerül értékelésre...
2013.02.12. 11:40:09
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 11:40:13
Bírálat: 4, szerző: Fumerin (Anna, cinke mittoménmi :D), életkor: 32 vagy 33
cyd 2013.02.12. 11:40:18
Szerinted ki jutott eszembe a cikket olvasván?
Kytia 2013.02.12. 11:40:49
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 11:41:26
De megjegyzem mélylélektan tegnap is csak a tanfolyás okán került képbe.
Ott mégis 4-et adtál, ha jól rémlik. :)
Namely 2013.02.12. 11:41:34
"Valószínű vascső díjas, de vállalom."
biztos, nem valószínű...
"elkezdtem a neten párt keresni"
na, megvan a kezdőhiba
"Hogy miért a neten? Jó kérdés. Eléggé nehéz máshol igazán ismerkedni"
a mozi, színház, buli, koncert, utca, kávézó, stb..... ?
"Bár eléggé bajban voltam, amikor valaki kapásból arra kérdezett rá, hogy milyen kapcsolatot keresek."
mily meglepő, hogy ürítőtartályt keresett....
"Az első, akivel egy hónapnál tovább voltam együtt, elvett feleségül."
ugye, nem egy hónap után vett el azonnal.... ha igen, az nem vascső, az kötél, de rögtön.
"Nem volt ezzel gond, csak valami megrepedt bennem"
Hát igen, hiába van nemi izgalom, popsiba mindig kell síkosító!!!! ;)))))
"Szerintem most jön a vascső."
a baj az, hogy ez nem vascső, hanem napalm....
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 11:42:27
cyd 2013.02.12. 11:43:33
""Nem volt ezzel gond, csak valami megrepedt bennem"
Hát igen, hiába van nemi izgalom, popsiba mindig kell síkosító!!!! ;)))))
"Szerintem most jön a vascső."
a baj az, hogy ez nem vascső, hanem napalm...."
Óistenem! Ezen a szar napon is lehet valami jó! Kösz.
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 11:44:08
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 11:44:23
mütyür 2013.02.12. 11:45:41
Niobe 2013.02.12. 11:46:15
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 11:47:01
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 11:47:37
cyd 2013.02.12. 11:47:49
De ha nem olvasnád, akkor inkább ne utazz Dél-Amerikába
"...a társas pókok jellemzően azért állnak össze, hogy a szokásosnál nagyobb prédára vadásszanak..."
de a kolleginának kijárhtasz egy tanulmányi utat...
Niobe 2013.02.12. 11:48:24
Bár ahogy írják, nem túl méretes állatka.
Kytia 2013.02.12. 11:48:38
Amúgy szerintem ez az a sztori, ami Cyddel történt, de átadta egy nőismerősének, hogy ő írja meg, nehogy felismerjék.:D
cyd 2013.02.12. 11:49:59
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 11:52:12
mütyür 2013.02.12. 11:54:26
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 11:55:17
"...és ekkor közölte velem, hogy ő engem szeret, ezért nem keres mást, bár lenne más."
Ez akár lehet szerelem örökké is... csak kicsit megkésett. :D
Jack Torrance 2013.02.12. 11:56:32
Kytia 2013.02.12. 11:57:44
"Csak…
Itt kezdődik a csak."
Majd leír valami töklényegtelent az exről, aminek semmi köze a "csak"-hoz. Meg úgy nem is igazán fókuszál egyik sztorira sem. Volt a házasság, aztán az 5 hónap, ami nagyon fájt, aztán jött ő, aki hiányzott, most meg van valaki... Szóval mi itt most a lényeg? Nem vágom.
plantingC4 2013.02.12. 11:58:16
Kytia 2013.02.12. 11:58:21
Kytia 2013.02.12. 11:58:53
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 12:00:57
2013.02.12. 12:02:45
Amúgy nem értem.
plantingC4 2013.02.12. 12:04:25
Azt írtad kabbe, gondoltam pontosítsunk, hogy melyikkel szeretnéd ha kezdeném :D
cyd 2013.02.12. 12:08:04
Csernobili mese
Farkas: - De Piroska! Neked három melled van!
Piroska: - Ha nem tetszik bekaphatod a faszom.
_Ω_ 2013.02.12. 12:09:30
Mit ember merhet, azt én is merem.
Támadj reám, bősz sarki medveként,
Jőj mint egyfarkú, vagy hyrkáni tigris,
Ölts bármi képet, oh, csak ezt ne! – és
Nem rezdül bennem egy ideg! vagy éledj
Föl, és pusztába egyszál-kardra hivj:
S ha félve búvok tőled el, nevezz
Fattyú porontynak. El, borzalmas árny!
Üres káprázat, el! (A szelem eltűnik.)
Így, így. Mihelyt
Mégysz: férfi lettem. – Kérlek, üljetek
Nyugton.
mütyür 2013.02.12. 12:10:16
_Ω_ 2013.02.12. 12:10:57
_Ω_ 2013.02.12. 12:12:24
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 12:12:50
mütyür 2013.02.12. 12:15:03
Niobe 2013.02.12. 12:15:50
cyd 2013.02.12. 12:15:55
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 12:17:08
_Ω_ 2013.02.12. 12:17:27
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 12:17:49
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 12:19:56
@_Ω_: Alap. :D
plantingC4 2013.02.12. 12:19:57
"Én vagyok a híres egyfarkú.
a nevem is ennyi csak plantingC4
De én egyiket se bánom, egyfarkúként élek a világon...
Ezt a vágyat senki sem érti, se gyerek, se nő, se férfi
Senki, senki itt a világon, mi is az én titkos nagy álmom JAAAAJJJ "
Father Justice ♋ (törölt) 2013.02.12. 12:20:07
"Mondtam neki, hogy most nem fogom meggondolni magam, én így is gondoltam, de ha mégis meggondolnám magam, ne gondolja, hogy meggondolatlan vagyok, csak közben gondolkodtam még kicsit." Csak tréfáltam, van ez így.
Sajnos itt is az a fő probléma, ami az előző történetnél:
"Egy hihetetlenül aranyos pasi volt, jó volt vele minden tekintetben."
Aranyos, kedves, rendes, normális, stb. => Ezek azok a jelzők, amik egyértelműen jelzik, hogy a férfi a nő szemében "no go", csak itt a szerző a keramikus hölggyel ellentétben pár napig még próbálta meggyőzni magát, hogy de.
Nem lehetséges.
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 12:21:06
Niobe 2013.02.12. 12:22:13
...sőt kérjél öt fekete pont után fekete csillagot is. Ami jár, az jár! Három fekete csillagnál felrúghatod a főnököt. Hm? :)
plantingC4 2013.02.12. 12:22:32
_Ω_ 2013.02.12. 12:23:20
plantingC4 2013.02.12. 12:24:06
Akkor nem énekled elég hangosan :D
_Ω_ 2013.02.12. 12:24:50
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 12:25:42
Niobe 2013.02.12. 12:26:20
@_Ω_: fejlesszük tovább a sztorit, értem :)
_Ω_ 2013.02.12. 12:26:34
plantingC4 2013.02.12. 12:26:55
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 12:28:34
@_Ω_: Ó yeah! Az úgy naon rombol... :)
plantingC4 2013.02.12. 12:28:48
Niobe 2013.02.12. 12:29:18
_Ω_ 2013.02.12. 12:30:10
Niobe 2013.02.12. 12:30:10
cyd 2013.02.12. 12:31:04
_Ω_ 2013.02.12. 12:31:34
Niobe 2013.02.12. 12:31:48
plantingC4 2013.02.12. 12:32:03
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 12:32:38
@Niobe: @_Ω_: Majd kikölcsönzöm újra a Dart Vader ruhát, aztán lesz nemulass! :D
Niobe 2013.02.12. 12:32:52
Nomindegy.
_Ω_ 2013.02.12. 12:33:24
Niobe 2013.02.12. 12:33:57
_Ω_ 2013.02.12. 12:35:09
plantingC4 2013.02.12. 12:35:31
Érdekes látni, hogy mások sem szedik rendesen a gyógyszereiket....:D:D
_Ω_ 2013.02.12. 12:35:43
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 12:36:14
@_Ω_: Elmeroggyant.... :D
Niobe 2013.02.12. 12:38:27
@_Ω_: *kiköpi tüdejét* :)
plantingC4 2013.02.12. 12:40:57
Caddy 2013.02.12. 12:43:33
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 12:44:22
@_Ω_: nem akarsz te látni latexben, hidd el! Én sem akarom látni úgy magamat! XD
_Ω_ 2013.02.12. 12:47:17
Niobe 2013.02.12. 12:47:23
@Bundabandi (Cookie Bunny): ha csak "fénykard" volt hozzá, az nemjó. Nekem adjanak igazit! ;)
Caddy 2013.02.12. 12:48:33
nyüssszzzzzz
:)
plantingC4 2013.02.12. 12:50:11
_Ω_ 2013.02.12. 12:50:15
Niobe 2013.02.12. 12:50:24
plantingC4 2013.02.12. 12:51:01
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 12:54:55
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 12:58:30
@_Ω_: Állítólag hozzám alapból is kötél idegek kellenek. Mondjuk ezt meg nem igazolja senki... mert senki nem élte túl! ;D
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 12:59:13
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:03:12
_Ω_ 2013.02.12. 13:05:15
Niobe 2013.02.12. 13:06:11
@Bundabandi (Cookie Bunny): LaserBunny. :)
@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): burkolt marketinget hallottunk :D
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:07:03
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:08:56
Niobe 2013.02.12. 13:09:29
_Ω_ 2013.02.12. 13:09:39
25.media.tumblr.com/tumblr_lq2v18cGLj1qd4uwpo1_400.jpg
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:10:06
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:10:45
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 13:10:55
@_Ω_: Óóó a Bunny Power csodákra képes!
_Ω_ 2013.02.12. 13:12:07
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:12:28
A nyúlós nyálával....
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 13:12:31
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:13:12
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 13:14:39
miközben bealkonyúúúl
és sötétbe hull a nyál
a nyúlós nyálú nyúúúl
egy kicsit még vááár
vááááááááár
hogy jön e még nyááál
vagy száraznak bizonyúúúúl
a nyálzacskója máár....
:D
mütyür 2013.02.12. 13:17:24
_Ω_ 2013.02.12. 13:19:05
S imígyen telt el a nyár,
Nyálas nyúl a fűben áll,
Könnyzacskója száraz már.
Nem is csoda, ennyi nyál
Szájszárazsággal nem jár,
De minden másból a por száll.
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:19:24
Ráadásul a Költő egyik legjobb műve!
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 13:23:22
@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): Meghaladta a korát! :)
Raya666 (törölt) 2013.02.12. 13:23:42
Niobe 2013.02.12. 13:24:29
@_Ω_: hátööö, a 380-at fixen tudom, hogy túl lehet élni.... :)
@Bundabandi (Cookie Bunny): azigen, még jó, hogy nem hangosblog! :P :)
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:24:53
mütyür 2013.02.12. 13:25:12
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:26:20
_Ω_ 2013.02.12. 13:26:38
Kézigránát hol repül
cuki nyuszi menekül
megszentelve berobban
vérnyúl nedve kiloccsan.
Ihol szálfa vitézek
Mind úgy néz ki, benéznek.
A hídnál meg troll várna,
Kedvenc színe tollpárna.
Tovább is van, mondjam még?
Agybaj kérem, kushadnék.
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:26:54
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 13:28:14
Nah, olvasom.
mütyür 2013.02.12. 13:29:17
Hurri Kán 2013.02.12. 13:29:20
Raya666 (törölt) 2013.02.12. 13:29:29
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:29:45
Niobe 2013.02.12. 13:29:55
@_Ω_: Drága agybajos barátunk! :) Maradj ilyen. :)
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:30:55
@Raya666: Nemhát.
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 13:30:59
Niobe 2013.02.12. 13:31:02
Caddy 2013.02.12. 13:31:21
@plantingC4: csak akkor bosszant ha látom, hogy itt pörgés van. :)
@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): egyik jobb mint a másik. :D
Raya666 (törölt) 2013.02.12. 13:31:55
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:32:31
Niobe 2013.02.12. 13:32:32
@Caddy: én is az enyimet, csak néha sok... agyilag :)
Raya666 (törölt) 2013.02.12. 13:32:34
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:33:07
Niobe 2013.02.12. 13:33:18
Hurri Kán 2013.02.12. 13:33:54
És mi van a nyálon lőtt lánnyal? :D
@Raya666:
Üjjé' egyből a földre. ;-)
Asszem kicsit én is megnyomom a hátam...
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:34:03
Viszont Nava után is nagy erőkkel nyomoznak..
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:34:56
@Hurri Kán:
"A nyálon lőtt lány messze jár
csak egy pontnak látszik már..."
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 13:35:09
Oké. :DDD
Bírálat: 3 pont Fumerin 30 év
mütyür 2013.02.12. 13:35:20
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:38:02
@mütyür: A macskád... És azt mondta már, hogy "Beh szép üdőnk van, gyárhatnák egyet!"?
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 13:38:14
Meg az egyik kedvemcem:
Kapunkon a veréb, ürítette belét
S most fertelmes gömbjei zsírzanak szerteszét,
Lábam tortájával zsírossakat lépve
Tudatom a világgal, most én mentem lépre.
Raya666 (törölt) 2013.02.12. 13:39:14
mütyür 2013.02.12. 13:39:54
Niobe 2013.02.12. 13:40:28
@Bundabandi (Cookie Bunny): :DDD Nekem meg a www.youtube.com/watch?v=FUf1aW13Qeo :) Ennél jobb összeállítást.. :D
Hurri Kán 2013.02.12. 13:41:23
Rengeteg kiváló alkotásuk van...
És még mindig nehéz a ponttyal csókolózni. Pedig most nem is guggoltam a tóba' :D
Niobe 2013.02.12. 13:41:50
Na akkor
BÍRÁLAT: 3,5 pont, Raya666, 31 év
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 13:42:04
@mütyür: Azért, hogy álcázza magát.
Bár egyébként Cyd volt, tegnap megmondta.
Raya666 (törölt) 2013.02.12. 13:42:49
Hurri Kán 2013.02.12. 13:44:02
Tedd le a gépet is.
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:44:36
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:45:21
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:45:56
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 13:46:44
Niobe 2013.02.12. 13:47:55
"Karpeggyilyem!" - köszönöm, nem veszek kárpitszőnyeget, nem szeretem a szőnyeget. :P
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:48:08
Csicsóóóónééééénak háááárom láánya...
Niobe 2013.02.12. 13:48:37
LÁÁÁÁÁLLÁÁÁÁÁLLLÁÁÁÁ
(kollégák furán néznek)
Én mondtam, hogy nem hangosblog! :P
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:49:24
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:50:07
Niobe 2013.02.12. 13:50:33
mütyür 2013.02.12. 13:51:02
Niobe 2013.02.12. 13:51:44
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:54:12
@mütyür: Na persze! Majd elhiszem bemondásra!
Mutass be neki! Vagy küldj egy mp3-at amin ő beszél! :)
mütyür 2013.02.12. 13:55:49
Niobe 2013.02.12. 13:56:39
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:57:18
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 13:57:48
_Ω_ 2013.02.12. 14:00:26
De napközben a nép vihog.
Méghogy énekelj Csicsónét?
Válladra csapnád a mellét?
Aztán, hogy macska rúgja meg,
Kárpitgombóc gyapotüveg(!)
Nem hagyjátok szóhoz jutni,
Négy lábával nem tud futni.
Hisz ennyivel ló is bukik,
- Fogadnának rá a bukik -
Pedig csak egy sima macska,
Sok a poén, vinnyogtatja.
Állatkinzás ez itt kérem,
S főállatként meg is kérdem,
Ily dalokat linkelétek,
Noha messze még a péntek?
mütyür 2013.02.12. 14:03:40
Niobe 2013.02.12. 14:03:59
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 14:06:20
@Niobe: Rám férne. El vagyok tunyulva, mióta tollasozni se járok.
plantingC4 2013.02.12. 14:06:28
Sálként is szívesen hordanám, így télen... :D
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 14:06:58
_Ω_ 2013.02.12. 14:08:16
mütyür 2013.02.12. 14:08:22
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 14:11:22
"Kis kék elefánt,
mesét mesél..."
:D
Anna honnan szerzett LSD-t? :D
Niobe 2013.02.12. 14:11:42
Egyébként lassan kéne a következő szellemi párbaj. Hm?
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 14:14:08
Foglalón én majd minden este felnézek. Ti meg sehol. :(
Ma?
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 14:15:22
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 14:18:20
Niobe 2013.02.12. 14:21:55
Hm, a ma jól hangzik :) Megint 8 után?
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 14:22:50
Niobe 2013.02.12. 14:31:24
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 14:31:24
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 14:36:50
mütyür 2013.02.12. 14:51:52
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 14:53:54
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 14:54:54
mütyür 2013.02.12. 14:57:09
Niobe 2013.02.12. 14:57:13
Dumbo hadművelet...? Az nagyon édes film :)
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 14:58:24
@mütyür: Itt béke van.
mütyür 2013.02.12. 15:18:15
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 15:19:31
Niobe 2013.02.12. 15:22:17
mütyür 2013.02.12. 15:24:43
@Niobe: minden iskolai vegzettsegut, diakot, dolgozot kerdeztek, 500 fot
Niobe 2013.02.12. 15:27:14
mütyür 2013.02.12. 15:30:55
Niobe 2013.02.12. 15:34:11
mütyür 2013.02.12. 15:34:33
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 15:39:08
Niobe 2013.02.12. 15:39:54
mütyür 2013.02.12. 15:40:54
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 15:42:10
mütyür 2013.02.12. 15:42:43
mütyür 2013.02.12. 15:44:25
fumerin 2013.02.12. 15:45:14
fumerin 2013.02.12. 15:46:02
mütyür 2013.02.12. 15:46:05
Niobe 2013.02.12. 15:46:30
@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): sokan (sajnos) már úgy vannak vele, hogy sokmindenből az "előregyártott", "szájbarágott", "készenpofábatolt" verzió kell, tenni érte egyre lustábbak. Elkényelmesedett társadalom. Lesz ennek még böjtje...
Niobe 2013.02.12. 15:47:06
fumerin 2013.02.12. 15:47:06
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 15:47:16
fumerin 2013.02.12. 15:48:27
fumerin 2013.02.12. 15:49:13
mütyür 2013.02.12. 15:49:24
mütyür 2013.02.12. 15:50:20
fumerin 2013.02.12. 15:50:47
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 15:50:51
Elvégre ez volna társadalommá szerveződés lényege.
Hogy kényelmesen éljünk.
Viszont mindig akadnak olyanok, akik ezen keretekből kitörve szeretnének éldegélni...
Ám ha könyvet nem is, de "netet" szinte mindenki olvas. Úgy-ahogy...
Niobe 2013.02.12. 15:51:07
Omegaaaa! Itt egy bírálat Annától! :) Már egy fél...
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 15:51:57
fumerin 2013.02.12. 15:52:38
Niobe 2013.02.12. 15:52:43
Na, nem sivalgok, bocsánat.
Kezdek álmosodni, remélem, a friss levegőn hazafelé felébredek. Különben nem sok jót jósolok estére :)
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 15:52:58
plantingC4 2013.02.12. 15:53:33
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 15:54:32
:D
Lelki baj is akadt elég, csak azt akkor máglyán kezelték...
Niobe 2013.02.12. 15:55:00
fumerin 2013.02.12. 15:56:02
Szóóóval kedveskéim, nem én követtem el. Meg szerintem a stílusomról eleve felismernétek. :D
plantingC4 2013.02.12. 15:56:19
és a kérdés ismét már jön is...: mi az élet értelme? :D óóóó.....:D
Niobe 2013.02.12. 15:56:45
Ami most van, az sem normális, a túlvédekezéssel egyesek simán ugyanoda jutnak, mint a nulla védekezéssel...
"Lelki baj is akadt elég, csak azt akkor máglyán kezelték..." - most is azt kéne! :P
mütyür 2013.02.12. 15:57:11
plantingC4 2013.02.12. 15:57:53
tegnapinál velem ugyan ez...:D
Niobe 2013.02.12. 15:58:13
Najóhh, mentem haza, mielőtt átmegyek romcsi-szentimentibe. :)
mütyür 2013.02.12. 15:58:36
Niobe 2013.02.12. 15:58:43
plantingC4 2013.02.12. 15:58:57
fumerin 2013.02.12. 16:00:45
plantingC4 2013.02.12. 16:01:08
plantingC4 2013.02.12. 16:02:07
Alig győztem visszatartani, hogy el ne kotyogjam, hogy mennyire mellélőttek...:D
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 16:05:06
@Niobe: Aranyember! Soha nem tudtam elolvasni, nem érdekelt. Megnéztem videon anno, úgy sem értettem. Mondjuk szerintem nem is igazán annak a korosztálynak való, akinek kötelező (de ez elmondható a legtöbb kötelezőre).
@mésange: Élek! Kicsit besokalltam a blogtól, meg egy-két embertől. Amúgy én rád szavaztam ám! Te voltál? Valld be! :D
mütyür 2013.02.12. 16:05:13
plantingC4 2013.02.12. 16:06:12
fumerin 2013.02.12. 16:06:23
(és még mindig együtt, és nemsoká végleg együtt, szal ennyire hogy lűttél mellém? )
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 16:06:52
Joe69 2013.02.12. 16:07:31
Nálam elvi kérdés, hogyha egy nő nekem a párjáról (na most találjam ki, mi a faszt jelent ez) vagy pasijáról kezd regélni a legelején, akkor az ejtve, nem szánok rá több időt, mert úgyis csak dumapartnernek, sokadik szárazbarátnak meg lelki szemétládának kellek, erre meg nem érek rá. Arra ott vannak a barinői vagy a buzipasi ismerősei. Ha mint pasi , férfi érdeklem, akkor nem fogja elővenni ezt a témát, vagy legalábbis nem ezzel nyit.
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 16:08:01
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 16:09:04
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 16:10:36
fumerin 2013.02.12. 16:10:37
Igaz,szoktunk mi együtt halni, de sámán vagyok, simán feltámasztom! :D
fumerin 2013.02.12. 16:11:50
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 16:13:15
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 16:13:47
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 16:15:35
fumerin 2013.02.12. 16:16:52
És nem szüzek, de nekem elég, ha saját exeimmel kell bajlódnom a kölkök miatt, nem szeretnék annyi fele idegeskedni. :)
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 16:17:02
Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2013.02.12. 16:17:44
fumerin 2013.02.12. 16:19:36
Joe69 2013.02.12. 16:22:17
Ugyanez. Az ilyen nők azok, akik a folyamatos lamentálásukkal és bizonytalankodásukkal lepassziválják a pasikat, akik aztán - kulturáltabb esetben csak magukban -dühöngve lelépnek. Aztán egy szép napon összeakadnak valami egybites agyú bunkóval, aki megteszi velük azt, amit megérdemelnek: lacafaca nélkül gerincre vágja és szétbassza őket. Aztán mennek utána, mint a kiskutya, szétalázva.
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 16:27:26
fumerin 2013.02.12. 16:29:56
Azért, ha fehérbe borulsz, előtte tarts egy leánybúcsút és hívj meg! :D
Mooon 2013.02.12. 16:46:04
Honnan jött ez nektek, hogy 32....???
Mostanában az emberek nagyobbik fele 30-ig nem is házasodik meg... azért kell egy kis idő a váláshoz... nem?
Na jó.. volt olyan ismerősöm, akik 10 év után augusztusban összeházasodtak, majd szeptember vége, október elejére külön éltek :DD...
de az már a nagyon balfaszság volt kategória :D.
Bundabandi® (Cookie Bunny) 2013.02.12. 16:46:35
Na léptem! Sok volt mára a GDP termelés.
dr. gernika 2013.02.12. 16:52:52
Én nem játszom.
fumerin 2013.02.12. 16:57:52
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 16:59:37
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 17:05:31
Mooon 2013.02.12. 17:07:49
egyébként meg.... hölgyeknél nem illik kort saccolni ;))))...
mondjuk akkor inkább hogy 25.
fumerin 2013.02.12. 17:14:01
Mondjuk nem tudom, ki követhette el, de nagyon is görcsöl a kapcsolatokon. Közhelyesen: Ember tervez...
@Milady de Winter: 25 évesen nem szokás görcsölni, elválni, 30 feletti a szerző, tuti.
Mooon 2013.02.12. 17:35:20
őőőőőőőőő.... vicceltem..... :)))
vagyis próbáltam...
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 17:37:03
Mooon 2013.02.12. 17:41:18
meghiszem azt :DD...
ráadásuul szívesen újracsinálnám azt az évet... sok minden történt akkoriban :))
mármint úgy újra, hogy ami nagy galiba/baki volt, azt most máshogy csinálnám :))
Niobe 2013.02.12. 17:43:33
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 17:47:49
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 17:48:58
Mooon 2013.02.12. 17:53:15
(O_O) (törölt) 2013.02.12. 17:53:25
Amióta van ez a játék, a blognak is megváltozott a hangulata... a jó irányba. :)
Csak egy értelmes tippem van az pedig a cyd :D, de nem hinném, hogy mellette kibírta volna egy pasi is 30 éves korukig :D (bocsi cyd :).)
@mésange:
nem kor függő, hogy mikor találkozol azzal az illetővel aki úgy igazán rendesen megmozgat, majd rendesen át is csesz a palánkon. 25 évesen is sérülhetett egy akkorát a nő, hogy utána elkezdett görcsölni a többinél...
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 17:56:40
Én már tegnap megmondtam ezt. :)
Szerintem, hogy mikor sérül valaki, az abszolút nem korfüggő.
Niobe 2013.02.12. 17:56:54
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 17:58:19
Niobe 2013.02.12. 17:58:23
Egyébként egyetértés ;)
Niobe 2013.02.12. 17:59:07
(O_O) (törölt) 2013.02.12. 17:59:11
J.A. Impossible
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 18:02:04
Mooon 2013.02.12. 18:03:13
hali szemcsikém :)
@Niobe:
de legalább tudunk rajta röhögni... :))
visszatérve az előzőre... szóval talán még a lábamat se kellett volna eltörni, ha hamarabb döntök és felmondok... mert észreveszem, hogy milyen helyre mentem dolgozni. MT blog gyanus sztori volt :DD
(O_O) (törölt) 2013.02.12. 18:04:05
(nem akarlak véletlen megsérteni, úgyhogy az utalásra magyarázat: kering egy képregény féleség a neten, amin a halál ezt a trükköt veti be egy pasinál, hogy megérinthesse és ezzel elvegye annak életét...)
(O_O) (törölt) 2013.02.12. 18:05:26
Hogy vagytok?
Bébiváró bulid lesz?
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 18:05:32
Aki ismer, tudja, nem vagyok sértődős.
_Ω_ 2013.02.12. 18:07:12
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 18:07:23
Bocsi, bocsi, bocsi Milédy. :)
(O_O) (törölt) 2013.02.12. 18:09:32
Mooon 2013.02.12. 18:09:50
Vagyogatunk... eléggé a végénél tartuk :).
Maximum bébiérkezős... :DD
a várás az minden nap megvan... :DD
(O_O) (törölt) 2013.02.12. 18:11:26
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 18:12:13
Mooon 2013.02.12. 18:12:19
háááááát azért csak nem :DDD...
de viccet félretéve, nagyon remélem hogy annyi túlhordást nem enged a dokibácsim.
_Ω_ 2013.02.12. 18:13:36
Március elején lesz egy blogtalálkozó, ahol a mostani játék nyertes posztolója kap egy szép pezsgőt. Nava meg biztosan azt gondolja, Milady kislánya nagyon lusta lesz és addig benn marad. :D
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 18:14:01
Akkor már fényképeket néznénk. :)
Mooon 2013.02.12. 18:20:07
Jóhogynem rögtön apukája szülinapjáig.... :)))
@Nava...(Nem az vagyok aki...):
én nagyon remélem, hogy legkésőbb a kiírt időpontnál kibújik a kicsikém :)...
_Ω_ 2013.02.12. 18:22:13
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 18:23:13
Mooon 2013.02.12. 18:23:48
9 nap múlvára :).
_Ω_ 2013.02.12. 18:27:09
Niobe 2013.02.12. 18:31:31
Mooon 2013.02.12. 18:32:47
Azt ígérték, hogy két héttel előtte már símán meglehet :))
A barátnémnak már múlt csütörtökön megszületett a picikéje.... és egyidős terhesek voltunk, talán 2 nap volt köztük.... :)
Szóval akár a kisasszony is kijöhetne... :D
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 18:34:17
Kis kisasszony gyere ki,
ég az anyád ideki... :)
Namely 2013.02.12. 18:35:15
Mooon 2013.02.12. 18:35:46
megy bizony :).
@Niobe:
nem... még nem ;)...
_Ω_ 2013.02.12. 18:36:44
Mooon 2013.02.12. 18:37:02
tecccik itt beszélnni hülyeségeket :DD....
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 18:38:14
I am Not A Princess I am A Khaleesi 2013.02.12. 18:40:53
Pedig Niobéra tippeltem én is, de ő az ilyesmit elítéli, vagy nem? :)
(Furák vagytok ám! :) Nickek, akik ismerik egymást, most meg már posztot írogatnak és tudni akarják ki írta... :))
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 18:42:31
"De akkor most, amikor összejöttek, ő tudta, h szerető lesz? :O" - Ez most honnan?
Namely 2013.02.12. 18:42:53
@Milady de Winter:
ezt énekeld a gyereknek.... tuti, hogy inkább minél hamarabb jön:
www.youtube.com/watch?v=fTpQOZcNASw
Namely 2013.02.12. 18:44:12
Mooon 2013.02.12. 18:48:01
inkább legyen úgy, hogy
kicsi bébi gyere ki
anyukád vár ideki :)))
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 18:49:22
Mondjuk akkor is mindegy lenne, ha én énekelném. :D
_Ω_ 2013.02.12. 18:53:45
_Ω_ 2013.02.12. 18:54:48
Mooon 2013.02.12. 18:56:26
énekelem, énekelem :)
elaludt :)))....
vagy legalábbis most abbahagyta a versenyfutást :)
Mooon 2013.02.12. 18:57:05
beljebb :DDD?
vaagy hova???
_Ω_ 2013.02.12. 18:58:47
Mooon 2013.02.12. 19:05:50
őőőőő...
jaj de hülye vagy :DDDDDDD....
Bár a 3 másodperc alatti szülés ellen nem lenne kifogásom :)))... de lássuk be, kicsi a valószínűsége :)
méghogy bokánrúg...
bár ha nagyobb lesz, még pótolhatja :DDDD.
_Ω_ 2013.02.12. 19:07:33
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 19:13:52
"Tudod, kicsi szívem, ő Omega bácsi. Nagyon hálásak vagyunk neki, mert a halláskárosodásod miatt, amit neki köszönhetsz, nem kellett énektanárra meg zeneiskolára költenünk. "
Mooon 2013.02.12. 19:14:53
ne aggódj, sokat fog sportolni, szóval nem lesz agresszív fajta :D...
lesz hol levezesse....
szal ne aggódj, max vigyorogva bokánrug :DDD...
I am Not A Princess I am A Khaleesi 2013.02.12. 19:17:05
A posztból. :)
@_Ω_: Nem egyértelmű. Legalábbis nekem. :)
@Namely: Csipp-csipp, csipp, csipp. Csippcsiripp! :)
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 19:18:53
Mooon 2013.02.12. 19:23:47
Omeeegaaabáááácsssiiiiiiiiiiiiiiiii
tevagyazokmindenneeeek :DDDD...
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 19:27:18
- azért ütöttem meg a Pirit, mert Omegabácsit szidta
- azért nincs kész a házi, mert Omegabácsival chateltem
- azért csaltam meg a Jóskát, mert Omegabácsi szerint hülyeség a hűség :DD
_Ω_ 2013.02.12. 19:27:19
Mooon 2013.02.12. 19:32:01
látom így estére mindenkiből kitört az igazii valója :DDD
_Ω_ 2013.02.12. 19:35:15
Füledbe súgjam halkan,
miért van az égben paplan,
s miért hull fény a földre,
fehér vattán tükröződve,
miért nem narancs az ég,
s miért oly édes a lég,
hogy belegondolni is fáj,
vajon miért pont ilyen a táj?
Mooon 2013.02.12. 19:40:23
jól van Omegabácsi, menj, feküdj le... aludd ki magad :).
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 19:42:16
_Ω_ 2013.02.12. 19:43:13
_Ω_ 2013.02.12. 19:44:25
Szintet lépett (ex) Naiva. 2013.02.12. 19:47:49
Mooon 2013.02.12. 19:50:09
:DDDDDDDDDDDDDD
Mooon 2013.02.12. 19:53:21
Nava néni is menjen alukálni :)))...
Milady is lassan vízszintesbe megy már.... csak még nézeget neveket babának :))
az előbb láttam is egyet, ami tetszik, megkérdezem apukát is, hogy neki hogy tetszik :).
_Ω_ 2013.02.12. 19:58:23
Mission Impossible (Piano/Cello/Violin) ft. Lindsey Stirling - ThePianoGuys
www.youtube.com/watch?v=9p0BqUcQ7i0
_Ω_ 2013.02.12. 20:17:48
Na még egy ilyet estére, aztán mindenkinek jó éjt!
Phantom of the Opera- Lindsey Stirling
www.youtube.com/watch?v=TCL94-MsxYc
kiraaaaa 2013.02.12. 20:52:16
kiraaaaa 2013.02.12. 20:54:00
Niobe 2013.02.12. 22:01:04
Mr. Homn 2013.02.13. 20:46:44